POSLJEDNJI EUROPSKI KRALJEVI-RATNICI

NOVA EPIZODA SVAKE SRIJEDE U 21.00

KEMÉNYKEZŰ HARALD – III. Harald király

Keménykezű Harald (kb. 1015-1066) norvég és dán uralkodó családból származott. Legendás harcos volt, aki számos háborút megvívott, többek között távoli országokban, ahol a legendák szerint oroszlánokkal és sárkányokkal is megküzdött.

Már egészen fiatalon harcos vezető lett, méghozzá a bátyja, Olaf király seregében. II. Olaf norvég király (995-1030) vezette be a kereszténységet Norvégiában. Alaposan kivette a részét az ország megreformálásába: egyházmegyéket hozott létre, és eltörölte a rabszolgaságot is. Annak ellenére, hogy maximálisan elkötelezte magát eme változások mellett, a gazdag és befolyásos nemeseket nem nyűgözte le különösebben. 1028-ban száműzték is Olafot, aki két évet töltött Oroszországban, hogy aztán visszatérve ismét magának követelje a trónt. Sajnos azonban a stiklestadi csatában elhalálozott, ezért öccsének, Haraldnak el kellett hagynia Skandináviát.

A kalandot kereső 15 éves Harald bátyjához hasonlóan szintén Oroszországban kötött ki. Itt vette csak igazán kezdetét Keménykezű Harald viharos története, aki Bölcs Jaroszláv (978-1054), a Rurik dinasztia sarjának udvarába került. Jaroszláv militáns elveket vallott, és nagyon élvezte az északról érkező zsoldosok társaságát. Harald remekül érezte magát ebben a környezetben. És hogy miért? Mert Jaroszláv birodalmába gyakorta törtek be svéd megszállók, kiknek harcmodorát tökéletesen ismerte.

A nagy vándor

Harald nem maradt sokáig Jaroszláv udvarában. Hamarosan délnek indult, hogy felfedezze azokat a világokat, melyekről eddig csak mesékből hallott. 1034-ben IV. Mikhaél bizánci császár (1010-1041) szolgálatába állt. A világnak ezen a részén a kalózkodás egyre nagyobb problémát jelentett, mivel a muszlim harcosok nem voltak túl jó tengerészek. A legnagyobb kockázattal járó területek Kréta és Rodosz partjai voltak. A császárnak olyan ember kellett, aki kiismeri magát a tengereken, ezért a hajózáshoz kitűnően értő Haraldot vetette be az Arábiából érkező kalózok elleni harcokban. Ez a feladat egyáltalán nem okozott neki nehézséget, és végül Anatóliában kötött ki, ahol bátorságának és rátermettségének köszönhetően számos várost sikerült meghódítania emberei élén.

1036-ban IV. Mikhaél és Al Qa’im egyezséget kötött, amely pontot tett a két világ közötti viszálykodás végére, és ennek köszönhetően a bizánciak végre szabadon látogathatták szent városukat. Haraldot valószínűleg azért küldték a Szentföldre, hogy a legbefolyásosabb zarándokokat kísérje az Úr nyughelyéhez tartó úton. Onnan aztán Szicíliába vonult, amely akkoriban arab fennhatóság alatt állt. Itt jókora népszerűségre tett szert bátorságának és leleményességének köszönhetően. Nem sokkal azután, hogy Harald elhagyta Szicíliát, a normannok I. Roger gróf megszállták a szigetet vezetésével.

Hazatérve

A császár halálát követően Harald visszatért a szülőföldjére. A hazafelé tartó úton meglátogatta Bölcs Jaroszlávot, és 1044-ben feleségül vette a lányát, Erzsébetet. A kalandozásai során felhalmozott vagyonával Harald saját sereget gyűjtött, melynek élén dicsőségesen tér vissza Norvégiába. Az akkori uralkodó, Jóságos Magnus megtette őt társrégensnek. Ez a hagymázas szövetség valószínűleg háborúba torkollott volna, ha Magnus nem halt volna meg 1047-ben. Keménykezű Harald megerősítette az ország haderejét, és limitálta a gazdagok jogait. De ez nem volt elég ahhoz, hogy Norvégia királya lehessen.

II. Sven dán királyt (kb. 1020-1076) Magnus kente fel a dán trónra, és sikerült is neki irányítása alá vonni az országot, és többé-kevésbé fenntartania a rendet. Keménykezű Harald azonban nem volt túl boldog amiatt, hogy Svenné lett a trón. Kezdetektől fogva sereget gyűjtött azért, hogy megszállja Dániát, míg 1064-ben végül sikerült békét kötniük. Skandináviában innentől kezdve béke honolt, ám a kincstár kezdett kiürülni.

Apákról fiúkra

Anglia megszállása az évszázadok során egyfajta hagyománnyá vált a vikingek körében. Legendák szóltak az angol partvidék mesés kincseinek megszerzéséről és az idegen világban lefolyt harcokról. Mikor Hitvalló Eduárd király meghalt, és a helyét Harold Godwinson vette át, az új vezető fivére, Tostig, Northumbria egykori hercege erőskezű szövetségesek után kutatott, akik segíthettek neki harcolni a jogaiért. Először Skóciával próbálkozott, de az ottani királynak megvoltak a maga problémái. II. Svent sem csigázta fel eme háború lehetősége. Haraldot, aki számára az élet túlságosan békéssé vált, viszont nem kellett sokáig győzködni.

Keménykezű egy 2-300 hajóból álló flottát gyűjtött. A shetlandi és az Orkney-szigetekről származó hercegek, valamint Izlandról és Írországról jött vezetők is csatlakoztak hozzá. 1066. szeptember 15-én meg is érkezett az utolsó viking flotta a Tyne folyó torkolatához, ahol Tostig már várta őket. Az invázió északon vette kezdetét. Ezzel egyidőben Normandiai Vilmos vezetésével egy másik flotta a csatorna francia partjainál arra várt, hogy megforduljon a szél.